Üdvözöljük a Fégtherm-Partner Szeged kft weboldalán

 

Társaságunk 1986 óta tevékenykedik Csongrád megyében, Szeged és Hódmezővásárhely központtal. 1986-tól 1994-ig, mint a FÉG szegedi kirendeltsége főként kivitelezési és gázkészülék-szerviz tevékenységet végeztünk. Ezen időszakban több száz épület, lakás gáz- és fűtésszerelési munkáit végeztük el. 1994 november 1-től a kirendeltség önálló gazdálkodási egységként (Kft) működik. Gazdálkodásunkat folyamatosan fejlesztettük, az addigi munkáinkat kibővítettük a kereskedelmi szolgáltatással, folyamatosan bővülő árukészlettel. A kezdetekben forgalmazott Fég-készülékek mára már kibővültek a Magyarországon kapható gázkazánok szinte mindegyikével, illetve az épületgépészet-fűtéstechnika széles palettájával. Több ezer darabos kínálatunkban ma már megtalálható a hagyományos fűtőkészülékek (gázkonvektorok, szilárd tüzelésű kazánok) mellett a legmodernebb kondenzációs kazánok, napkollektorok és ezek kiegészítőinek széles választéka is.


Üzleteink ezen termékek értékesítése mellett széles körben végeznek szolgáltatási tevékenységet is, kiterjedt partnerhálózata segítségével. A tervezéstől az árajánlat készítésen át, a különféle kivitelezési, beüzemelési, javítási, karbantartási megrendeléseket tudunk biztosítani. Az eddig eltelt időszakban a folyamatos bővítés mellett sikerült néhány termék kizárólagos, illetve meghatározó forgalmazójává-szolgáltatójává válnunk a megyében (Remeha, Fég, Baxi, Tricox). A 2009 óta tartó recesszió Társaságunkat is érzékenyen érintette, de köszönhetően szakszerű gazdálkodásunknak, illetve partnereinkkel ápolt korrekt kapcsolatainknak a Fégtherm-Partner Szeged Kft továbbra is stabil és megbízható üzlettársa lesz a meglévő és leendő ügyfeleinknek.